Bolygó

Elmentél.
Ajkaid nyomát
keresem magamon;
véresre haraptam a szám.
Szobám kihűlt,
szívemig fáztam át,
tüdőmből szökik a levegő,
sóhajom nyomát, ha követné ember,
téged találna ajkam túloldalán,
s miként egyedül maradt a csók,
már nem is csók,
csupán egy kínos cuppanás,
ahogy a magányos ember is
céltalan bolyongó.
Értelmet neki egy másik ad,
a hazug világon kívül nekem
már csak te
vagy
Te, aki a Tejút széléig hátráltál,
honnan majd fejest ugrasz,
s tovaúszol a születő csillagok hátán.