megálltam az éjszakában
csillagok fénye rám borult
arcomra csorgott Hold ezüst-vére
árnyékom a földre hullt
hűvös csenddé dermedt az éj
képekbe fagyott a pillanat
felemelt karjaim között
meghalt minden mozdulat
lüktetett a sötétlő világ
szétáramlott benne vérem
fülembe suttogtak elvesző szavak
benne voltál a zúgó szélben
magányos fa volt a testem
viharok tépdesték ágaim
leveleim csábító szellőknek adtam
törzsem perzselték égő vágyaim
…és zokogni kezdtek bennem
minden fájdalmat felidéztek
az elhazudva őrizgetett
bőrömbe rejtett érintések
4 hozzászólás
Érdekes vers. Engem személyszerint megragadott.
Szép napokat kívánok!
Szervusz Goowyka!
…bizonyára vannak érintéseid, amikre érdemes emlékezni és a “bőr alatt” őrizgetni…
Köszönöm.
Szeretettel: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu
Szomorú a versed nagyon, a vége főleg…. őrizgetett és ki nem mondott gondolatok, ki nem adott érintések, amik benn maradnak örökre. Bár mindig elmondhatnánk és kimutathatnánk azt amit érzünk és annak akinek igazán akarjuk…. Gyönyörű írás, sok gondolatot ébresztett bennem.
H.
Szép napokat kívánok!
Szervusz Hayal!
…talán mégsem örökre…
Igazad van, ez úgy lenne a jó ahogy írod. De gondolkodjunk el azon is, hogy talán leginkább rajtunk múlik, hogy meddig őrizgetjük és hazudjuk el az érintéseink, a vágyaink…
Köszönöm a kedves szavakat!
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu