Ma KÉRTED
hogy fogjam meg a kezed;
kéred a fényt és
engeded a hetet
múlni gyűrni tovatűnni
megszeretni meg nem unni
KÉRED A KÉPET
egybeforrasztva a napot
elűzni a kínban úszó gondolatot
KÉRED A FÉNYT és kéred a GÚNYT
messzire eresztve szálni valahol
a MEGFAGYOTT mosolyunk
LÁBADOZ a télben SORVADOZ
nézd; FÉNYSUGÁR
nem perzsel mosolyod csupán
s míg a hitünk oszladoz,
a szívem a szívedben ÚJRA LÁBADOZ
ELVESZEL az éjben
vétkes emberségben;
várlak HIÁBA
a szeretet-katona harcolni GYÁVA,
Otthonod a kétely-űr
otthonom a holdsugár-
tekinteted mi VÁGYÁLOM csupán
Ez a tél-gyilkos megfagyott
lépdelve andalog
tekinteted elveszett az éjben
te benne , én meg benned éltem.
5 hozzászólás
Szomorú, és elmullás ,,illatú”A versed.Az utolsó versszak, nagyon tetszett, de az egész vers remek.Főleg a kiemelt szavak teszik széppé, és érdekessé!
Szeretettel:Kriszti
Örülök, hogy tetszett, kedves Kriszti.
:), köszönöm
Egy hatalmas AFENE! Engem ritkán, nagyon ritkán ragadnak meg versek… pedig sokat olvasok elhiheted…:) De én még sosem láttam ilyen játékosságot… És köszönöm neked, mert a mondanivaló…mivel most az életembe vág nagyon is a sajátomnak érzem ezt a verset… Érdemes volt rád kattintani az után a jó kis kritika után, amit írtál nekem. Köszi köszi
Kriszta
ja… és ez tetszett a legjobban:
ELVESZEL az éjben
vétkes emberségben;
várlak HIÁBA
a szeretet-katona harcolni GYÁVA
A kiemelt szavakkal pedig külön egy élmény. Próbáltam aztán úgy is olvasni, hogy csak a kiemelteket össze… igaz nem állt egész verssé… de adtál egy jó ötletet nekem…:)
A véletlen terelte elé korabeli versedet.
Nagyon érdekes, különleges, olvasmányos, jó a téma is.
Ürümmel és szeretettel olvastam ma is: Kata