Csillagokról
A csillagok ott fenn az égen
Mint megannyi apró fogaskerekek.
De ők, csak magukban pöröghetnek.
Illeszkednének, csak hát voltaképpen
Nem lehetséges az égi messziségben.
Így csak egymásnak integetnek,
Nagy kétségbeesésben.
Másiknak így könyörögnek:
Magamban fázom!
Gyere már csak egy kicsit közelebb!
Légy szerelmem, vagy legalább barátom!
Aztán, hogy pirkad,
Múlik a sötét, lassan
Kontúrt nyernek a napi dolgok,
Tárgyak, projektek, gondok,
Álmok, vágyak –
Vigyázón, halkan, nagyon halkan –
Szóval: minden hülyeség, amit halandó csak kitalálhat.
És láss csodát! Nahát!
Hajnalodik, most éppen!
Erőt vesz épp fény a sötéten,
Vigyázón simogatja, jól lehet, tudja:
Jin és Jang végül, nem civakodnak
Nem tudnak meglenni egymás nélkül,
Adnak esélyt a holnapoknak.
Az alvó felnyög, másik oldalára fordul,
Felejti álmát, gyűri a párnát.
A padló kicsit megnyikordul,
Mintha kísértet járna,
Az új nap kísértete.
(Ő nem láthatja ezt már sohase.)
Kedves csillagok aztán meg elillannak,
Adnak esélyt a pirkadatnak.
Elálmosodtak…
Mondják: „testvérkék, tegyük el magunk mára!”
Magukba gondolják: „tán majd ma éjjel biztosan (hátha…)
Mert tudjátok? A csillagok millió évig élnek,
Egymáshoz nem bújhatnak,
Így fáznak, félnek.
Mert valami hülye
Kitalálta a buzi-fényév-mértékegységet.
***
Rossz kuplé
A férfiak, a férfiak
Mind koldusok.
És nagyon jól tudják ezt
Az asszonyok.
A férfiak, a férfiak
Nyomorúságosok
És nagyon jól tudják ezt
Az összes asszonyok.
A férfiak nyomorúságos
Koldusok.
És nagyon jól tudják ezt
Az összes kedves asszonyok.
A férfiak (ó borzalom).
Tenyerükön adnák szívüket.
Aztán, ha jő az „alkalom”,
Lesz csak „adásszünet”.
A férfiak, a férfiak
Azok mind koldusok.
És jól tudják, ezt nagyon jól
Az összes édes, drága, kedves asszonyok…