Életre dobban egy kusza
kis gondolat, kósza,
láthatatlan érzés,
mely legbelül már kérdés.
Hív és ölel a szó,
de alig megfogható.
Törékeny és kedves,
hízelgő, szerelmes.
Magához édesget,
szelíd vágyat ébreszt.
Eléilan a kétség,
csalogat a mélység.
Kimondom és szárnyal,
táncol a világban.
Köszönöm, hogy élsz.
Már nincs bennem félsz.
2 hozzászólás
Ez nem lett rosz, pár helyen átírnád kicsit, hogy végig hibátlan legyen, akkor, azt mondanám nagyon tetszik.
Üdv
Köszi!:) Még javítás alatt áll, mint az összes többi vers is, köszi a kommentet! 🙂
Sya!