Ez egy szenvedély, amit lehetetlen figyelmen kívül hagyni,
ezt az érzést nem lehet bárhol kapni.
Amikor táncol, magán kívül van az ember,
pillanatok alatt ragadott el engem.
Életem tánc, egy hatalmas szakadék szélén,
s mikor leestem azt kiáltottam: miért pont én?
Azóta nem mozdul lábam a zenére,
de magam hibája, nem olvashatom senki fejére.
Szeretnék megint karjaidba dőlni,
ez az a pillanat, ami megőrjít.
Csak egyszer halljam újra közös dalunk,
amíg mindketten a szakadékban meg nem halunk…
4 hozzászólás
Kedves Mimi!
Őszinte óhaj a versed. A szakadék hasonlatot nem igazán értem, de Te biztosan tudod az okát. Egy biztos, érezni, hogy szívből jött az írásod.
Szeretettel
((Zoli
Kedves Zoli!
Köszönöm a véleményed! Bizony, szívből jött.
Imádok táncolni, csak vigyázni kell, hogy le ne essünk a szakadékba.
Például ne táncoljunk akkor, amikor az orvos azt nem ajánlja. 🙂
Köszönettel: Noémi
Így már értem. köszönöm a válaszod.
((Zoli
Én köszönöm, hogy írtál. 🙂