Nem ismerhet senki igazán engem…
… még magam is elcsodálkozom néha,
milyen kergekór szülte ide lényem,
mely konok forogni világ tengelyén.
Ellenszegül, lázad, s ha kell, kitér,
de magába fordult magányom nem fél,
bűntelen Tündért képzel minden éjjel,
pőre testén jégvirágot bont a kéj.
Minden nap játszom a boldog bolondot,
kielégítve eltorzult világot,
hisz ki bántana egy kedves bohócot?
… újra festem elkenődött mosolyom…
3 hozzászólás
Kedves Tünde!
Örülök, hogy ilyen remek verset hoztál és megmutattál magadból egy kicsi lázadó "Tündért"
Szeretettel gratulálok, jó volt nálad: Ica
Drága Ica!
Nem rég kezdtem el újra írogatni…
Teljesen más lett az életem pár éve… most próbálom megtalálni újra önmagam…
Köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel látlak mindig: Tünde
Kedves Zuzmara!
Remek soraid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita