Bűntudattalan

A múlt a tébolyult jelenbe torkollt,
kiégte volt hitét a létezés,
akárha volna lángolása félholt
fogadkozás, parázsnak is kevés
e bűntudattalan, goromba vétség,
amint utódainkra ver vasat,
hajol kihunyt jövőnkre törve, hétrét
alázva szét a régi álmokat.

Kifosztva áll üres fokán a lélek,
az ördögök se jönnek érte el,
alatta bár az elsodort remények
maroknyi vágya búsan énekel,
halotti dal bolyong a szürke ködben,
de már e nagy temetkezés kicseng,
alig maradt, ki arra elgyötörten
imát sorolna néha-néha lent.

Bezárva balga börtönébe végül
a lét mohón feléli önmagát,
s e végtelen, hideg világra ráül
a gyávaság, orozva fogja át
a hűs ligetjeink megújhodását,
tavasz helyett örök telet borít
reánk, s az értelem galaktikáján
kacagva, gúnyolódva bandzsalít.