| Christian Morgenstern
Es ist Nacht… Es ist Nacht, Legt sich dir auf die Brust, Dort erst, |
Christian Morgenstern
Éjjel van… Éjjel van, Mellkasodra fekszik, Csak ott, |
| Christian Morgenstern
Es ist Nacht… Es ist Nacht, Legt sich dir auf die Brust, Dort erst, |
Christian Morgenstern
Éjjel van… Éjjel van, Mellkasodra fekszik, Csak ott, |
8 hozzászólás
Nagyszerű sorok. Tetszéssel olvastam. Igen, úgy érezzük, hogy a szerettünknél van jó helyen a szívünk. Van is olyan mondás, hogy szívünk, lelkünk odaadnánk érte.
Szeretettel: Rita 🙂
Morgenstern versei közül az ilyen szép szerelmes versek elenyésző kisebbségben vannak. De jó, hogy azért ilyeneket is írt.
Köszönöm az infót.
Szeretettel: Rita 🙂
Nem érzékelhető az eredetiben valamilyen ritmika?
Nem érezhető, hogy a sorok vége “ti-tá” (hímrím)?
Kiváló kérdések.
Ennek a német versnek van egyfajta ritmikája, hol zaklatott, hol nyugodt. A magyaré is. Hímrímet nem biztos, hogy csak hímrímmel szabad visszaadni a másik nyelven, nőrímet sem feltétlenül nőrímmel kell. Lehet pl. rímes verset rím nélkül is (lásd: pl. Nádasdy Ádám Dantéja). Egyébként: Szabad a pálya.
Nádasdy Dantéját nem ismerem… De azért a németben is kell legyen
egyfajta “tititá”, vagyis hosszan, röviden vagy így is-úgy is ejthető szótagok. Ha németül valaki szépen elskandálja, biztos visz bele valamilyen ritmikát, nem egyforma hosszan ejti az összes szótagot. És hát a formai kellékek közé tartozik az eredeti ritmika követése lehetőség szerint. Ezért szerintem nem teljesen szabad a pálya. Lehet, hogy én is megcsinálom ezt a Morgensternt… A kérdésem nem annyira kiváló, mint kíváncsi volt… Azért adod itt közre ilyen formában a fordításaid, mert a Magyarul Bábelben oldalaira így teszed fel, és onnan ide képként másolod át? Amúgy tényleg jobb így, egymás mellett látni!
A szabad a pályát úgy értettem, hogy mindenki megmutathatja, hogyan tudja ő lefordítani. A két nyelv közt rengeteg különbség van, a ritmus csak az egyik. A jó fordítás ismérve szerintem az, hogy az összes kritérium közül mennyire sikerül betartani a babitsi 2 fő kritériumot: a szöveghűséget és a formát együttesen. Önmagában egyik sem elég, a kettőt együtt teljesíteni szinte lehetetlen. Ráadásul szinte minden embernek mást jelenthetnek az egyes szavak is, meg főleg a képek (pl. a ‘rögvest’ :), vagy a ‘néz/lát’ jelentésű igék vagy a havas eső, oroszul mokrij sznyeg, ami németül Schnneeregen…. . stb.
A műfordításoknál le lehetne rajzolni az egyes versek ritmusképletét, és szigorúan azokhoz is lehetne ragaszkodni, de ez nagyon sok költőnél és versnél – pont a nyelvek (itt: M és N) különbözősége miatt – nem célravezető út. Vagyis, ha a fordító észreveszi a költő szándékát (hogy milyen klasszikus versformát alkalmaz következetesen) akkor neki is célszerű azt alkalmaznia. Viszont csak azért, mert M vagy N versnél a költő nőrímet vagy hímrímet alkalmazott, a fordítónak szerintem nem kötelező ugyanezt tennie. (Nádasdy pl. fel is áldozza a rímet, hogy ‘rímkényszer’ miatt ne mást kelljen feláldoznia.) Rímnél a német kevésbé megengedő, a mi asszonáncainkat adott esetben nem is veszik rím értékűnek. De a német alapszavak jobban is rímelnek egymásra, könnyebb a tiszta rímet elérni. (Hátulról olvasva a szavakat rengeteg rímet találsz, lásd: obratnij szlovarj.)
Összegezve: Aki pontos elemző, előbb mutassa ki pontosan azt, amit kifogásol, utána mutassa meg, hogyan csinálja ő.
PS: Ha gondolod, neked is elküldöm Wolfgang Kayser könyvét, ahol még a 20. kiadásban is azt írja, hogy kár megkülönböztetni a daktilikus sorokat az anapestus jellegűektől. Én még megtoldom azzal, hogy valószínűleg az ‘Auftakt’ szerepe sem kellően tisztázott, így a jambikus jellegű sorok, ha az imaginárius verslábakat/taktusvonalakat raszter-szerűen egy szótaggal az ‘Auftakt’-tól jobbra helyezzük, rögtön trocheikus jellegű sorokká válnak. De ez nem egy kiforrott elmélet, sőt, inkább csak így érzem. Füllel viszont sok mindent le lehet ellenőrizni. Nyelvészeti szempontból pedig: A magyarnál sohasem fordulhat elő, hogy többszótagú szónál ne az első legyen hangsúlyos. A hosszú magánhangzóink viszont eléggé bonyolulttá teszik a helyzetet.
Kedves Feri!
Szöveg- és formahűség, igen, egyetértek Babitscsal.
Igen, magyarban a szó első szótagja mindig a hangsúlyos.
Igen, a felütés is kérdéses, én is igyekszem a fülemre
hallgatni, no meg a zenei ritmusérzékemre.
A hosszú magánhangzók kellenek nagyon a sorok végén.
Egy adott német sor, ha felírható “tititával”, akkor a magyar
fordítása is jó, ha ezt a tititát követi, mert a német
szórendet úgysem tudja… Németnek könnyű, teljesen
azonos alakú az ige meg a főnév! Ha a mi asszonáncainkat
nem tekintik rímnek, akkor mi is mondhatnánk, hogy ők meg
a ragrímekkel operálnak gyakran, ami magyarban nem nagy
dicsőség… Sokszor arra gondolok, van egy adott vers, mondjuk
az általam érteni vélt orosz, angol, német nyelven. Az e nyelveken tudók
hozzanak össze egy olyan nyersfordítást, amit mindenki elfogad,
fixálják a formát (rímképlet, szótagszám, ritmika, sormetszés, stb.),
aztán ebből a közös nyersből csináljon mindenki egy saját
fordítást az adott formára. A nyelvet jobban ismerő ilyenkor még
segít is a kevésbé ismerőnek, amiért köszönet jár.
Talán az így született műfordításokat már reálisabban lehet
összevetni, sikerültségüket megítélni,
horribile dictu minőségileg rangsorolni…
Feri, köszönöm hozzáértő okfejtéseid!
Üdv: Dávid