Christina Georgina Rossetti: Októberi kert

An October Garden

In my Autumn garden I was fain
To mourn among my scattered roses;
Alas for that last rosebud which uncloses
To Autumn’s languid sun and rain
When all the world is on the wane!
Which has not felt the sweet constraint of June,
Nor heard the nightingale in tune.

Broad-faced asters by my garden walk,
You are but coarse compared with roses:
More choice, more dear that rosebud which uncloses
Faint-scented, pinched, upon its stalk,
That least and last which cold winds balk;
A rose it is though least and last of all,
A rose to me though at the fall.

Októberi kert

Őszi kertem, gyér rózsái közt,
Megsiratni voltam kénytelen;
Árva rózsabimbó nyílott csendesen,
Melyre lanyha nap sütött
A hervadó világ fölött!
Nem érzett sem édes nyári vágyat,
Sem madártrillát, mi áradt.

Őszirózsák, széles arcotok,
De mégis nyers rózsákhoz képest;
Kinyíló bimbóm választékos, ékes,
Még áraszt gyenge illatot,
De rajta szél, fagyos kopog;
E rózsa utolsónak nyílt bizony
Nekem, egy bágyadt ősznapon.