Az erdei ösvényen, a tisztáshoz érve,
Macsekot látok a fa tetejében.
A virágzó fa közt leselkedik éppen,
Keresi az utat, hazafelé nézett.
Odalépek hozzá leemelem,
Selymes kis buksiját magamhoz ölelem.
Zakatol a szive, fél nagyon
Arcomhoz érintve fülébe súgom.
Nem kell félned cicmic, jó kezekben leszel
Hazaviszlek téged, várnak szeretettel.
At ajóba érkezve a kiscica huss,
kezemből kiugrott, s a fa tetején lapult.
Riadt tekintete pásztázta a házat
Kereste a veszélyt rejtő kutyákat.
Ott lapultak alant a fakoronát nézve
Várták hogy a cica, lepottyanjon végre.
6 hozzászólás
Kedves kedves!
Ez a versed, még egy, nem egésszen begyóygult sebeket érintett, de mint mindenhol, az élet megy tovább, és ha nehéz szivvel is írok a versedre valamit, vagyis csak idézek egy rövid kis mondatot, Robert Southeytöl:
"Egy cica rózsabimbó az állatok birodalmának kertjében."
Nekönk az is volt, és az is marad.
üdv Toni
Szia!
Azonnal ismerős volt, már a cím is.A láncvers indító címe is ez.:-)Oda már írtam egy versszakot, tetszett a téma.Itt Te be is fejezted a magad gondolatmenetével.A láncversnél pedig kíváncsian várom, a folytatást, és a végkifejletet!
Szeretettel:Selanne
Szia Kedves!
Nekem az utolsó versszak adta meg a nagy "bummot", tetszik a hangulata az egésznek. Ez a vers pedig olyan, mint a neved: kedves.
Üdvözletem!
Szia fanofgd:)
Köszönöm a hozzászólásodat. szeirntem is kedves kis versike….
Bizonyos fokig van benne rejtett üzenet..
Szeretettel
Anikó
Köszönöm , hogy itt jártál..
Szia Kedves!
Talán mégsem kellett volna azt a cicust hazavinned?…
Tetszett ahogy írtál róla!
Valóban kedves sorokban
Kedves Dóra:)
Haza vittem, és elszaladt…. 🙁