Kövek között a gyors patak
minő varázsosan szalad,
vizén az ébredő tavasz,
akár a szertelen kamasz,
ezerfelé csapongva kap,
alatta surranó halak
vadul cikázva játszanak.
Szelíd folyóba fut tova,
de már erő a hömpölye,
felette még be tétova
a hajnalok gomolyköde,
ömölve rá takarja bár,
de felszakadva pöndölye,
amint a napsugárra vár,
madárzsivajt kever bele.
Mikorra tengeréhez ér,
hatalmas árja szétterül,
no lám, a fürge vékony ér
minő vizek közé kerül,
kavarja szét a tengerár,
belőle fellegekbe száll,
miből lehullva újra már
megint a gyors patakba áll.
8 hozzászólás
Nagyon tetszik a vers! A végén valóban az élet ciklusa merül fel nekem! Kedves Imre! Ne vedd zokon az aprócska megjegyzésemet az aprócska minő szóismétléssel kapcsolatban.Azonban tényleg kiváló vers! Tisztelettel! santiago
Kedves santiago, agyaltam én is rajta, de végül úgy éreztem, elég távol vannak egymástól… 🙂
Köszönöm, hogy olvastad és figyelsz rám.
Barátsággal, Imre
Kedves Imre!
Szépen kifejezted a ´ciklus´fogalmát
a kis patakon keresztül!
“miből lehullva újra már
megint a gyors patakba áll”
Gratulálok!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Kedves sailor,
örülök, hogy olvasod a verseim.
Köszönöm a gratulációd.
Barátsággal, Imre
Természeti akció a versed témája, amit csodás köntösbe bújtattál. Nagyon jó vers.
deb
Köszönöm, hogy olvastad, kedves deb.
Kedves Imre!
Folyó, csillag, ember, hétpettyes katicabogár, mind-mind ehhez a ciklushoz tartozunk.
Telitalálat.
Köszönöm.
Szeretettel: Szabolcs
Köszönöm soraid, kedves Szabolcs.