Tompán zúgnak a fények
Lehet, hogy ma még élek
és holnap meghalok.
Senkim sincs amíg vagyok.
Tekercsbe vágyik a vasmag
A többiek nyugodtan alhatnak.
Én holnap meghalok!
Senkim sincs… ma még vagyok!
Bennem a búgás monoton
Keserű magány üt homlokon
és holnap meghalok.
Senkim sincs amíg vagyok.
6 hozzászólás
Kedves Náni!
Szép vers! Rövid, tömör, mégis mindent elmond! Gratulálok!
Üdv: Tyrael
Köszke szépen!:)
Tetszik, hogy játszol a refrénnel…a témája nem tetszik. Túl sötét az egész. Még ha így is érzed magad, akkor sem ennyire egyoldalú az érzés, színesebben kéne leírni a fájdalmat. A fájdalom nem csak fekete lehet, vagy szürke minden elemében. Keverj össze sok színt és akkor is sötétet kapsz, csak akkor nem lesz annyira monoton a sötétség.
Mosolyogj!
További sikeres alkotást!
Érdekes vers, rövidsége ellenére nagyon tartalmas. Érdekesek a kifejezések, tetszik!
Üdvözlet innen.
Azt nem mondom, hogy remekművet írtál és nem minden sorban érzem az erőt és a kreativitást, de őszinte hangneme és komolysága miatt tetszik a versed.
A szomorúság sajnos nem kíméli az embereket, át kell rajta esni, ha leírod és szembesülsz vele, már nagyon sokat segít a megoldásban.
Ha értékelni kell, jóra értékelem a műved.
Üdv.:Tamás
Köszönöm szépen a hozzámszólásokat! 🙂