Verseim repülő szőnyegek.
Ha menekülni vágyom,
csak fölpattanok rájuk,
s ők oda röpítenek,
hol tisztább a levegő.
Ismernek minden rejtett utat
az elveszett ősföldek felé,
hol édenkertek várnak.
Mikor odaérünk,
én levetkezem az embert,
irtózva mosom le
hűs habok varázsvizében
a rám rakódott önzést;
tudatlan Ádám leszek.
S ha fán tekeregve,
egy kígyó megszólítana,
hátat fordítok annak is.
Ki itt beszél, az mind hazudik!
Én hát néma leszek –
így mondhatok csak igazat.
Cirkáló
By black eagle
8 hozzászólás
Szia Sas! Egy újabb remekművel álltál elő! Az átütő formán most a tartalom uralkodik (a tartalom elsődlegessége, tanultuk a régi marhaságot, ami talán nem is volt akkora marhaság, de sztem messze nem volt dialektikus) Szval a tartalom, ami megkapott. Kivetkőzni az emberbőrből, meztelennek, szabadnak lenni, s néma szájjal mondani az igazat. Mert aki megszólal, az hazudik! Ilyen a teremtett ember. Imé, nagy Isten tekints le és pirulj, mi hitvány, kit remeknek alkotál, az ember! Elképesztő képek, Madách-i gondolatok. Üdv: én
Üdvözletem, Bödön!
Mindig örülök észrevételeidnek, hozzászólásaidnak, mert az az utolsó vesszőig mindig őszinte, és széles látókörről tanúskodik. Bámulom, ahogyan magadévá tudod tenni a szövegeket, és lefordítod azokat. Persze én is igyekszem érthető lenni, igyekszem kerülni a talányosságot, hogy minél érthetőbb legyek. Örülök, hogy mindig eljut hozzád, amit írok, és mindig örülök, ha otthagyod kézjegyedet.
Üdvözlettel: Laca 🙂
Szia Laca! 🙂
Kíváncsian vártam a következő versed, és nem csalódtam. Mélylélektani megnyilvánulás ez is, ráadásul sokunk átérzi, mert jó biztos helyre menekülni az ártalmas dolgok elől.
A költészet olyan menedék, ahol nyugalmat találunk, mindent el lehet mondani, tisztulhatunk az írás által.
Nagyon tetszik, hogy mesébe és a Biblia Édenkertjébe terelted a gondolatokat, mert mindkettő eredendően tiszta. A zárásban a testi-lelki tisztaság és az arra való törekvés erősödik, a csattanója pedig szinte észrevétlenül másik síkra terel. 🙂
Hagyok néhány egyéb észrevételt is.
– A repülő szőnyeg külön szavakkal fejezi ki azt a varázslatost. 🙂
– Oda röpítenek, hol… (Az "oda ebben az esetben határozószó, nem igekötő, ezért külön kell írni.)
– Levetkezem – levetkőzöm. Próbáld mondogatni! Hatalmas mélységbeli különbség van közöttük, ezért javasolom a cserét.
A cím kifejezően jelzi az oda-vissza állapotot.
Nagyon tetszik a vers. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szervusz, Kankalin!
Szívből örülök neked versemnél, mivel oly ritkán fordulsz elő (bár mostanában azért egyre gyakrabban). Hálásan köszönöm kiigazításaidat, jó érzéssel tölt el, hogy mind elemzésében, mind nyelvtanilag foglalkoztat téged egy-egy írásom. (Itt ismét a nővéremre kell asszociálnom.) 🙂
A repülő szőnyeg valóban két szó, köszönöm; ezt javítom.
Az odaröpítenek nálam valóban igekötős reflex volt, köszönöm, hogy rávilágítottál; ezt is javítom.
Azonban a levetkőzöm az én fülemben túl hétköznapi. Ha hazamegyek a munkából, és otthon levetkőzöm, akkor természetes. De itt másfajta lemeztelenítésről van szó, ezért ösztönösen ezt választottam: levetkezem. Nem tudom, miért, de ezt megtartanám.
Nagyon örülök kiigazításaidnak; jó érzés, hogy némelyeket komolyan foglalkoztat, amit írok. Köszönöm!
Az eredendő tisztasággal kapcsolatos gondolatodért pedig külön hálás vagyok. 🙂
Szeretettel: Laca 🙂
Szia Laca! 🙂
Mint fogadott nővéred, elmondom, hogy miért zavar a "levetkezem". 🙂
Találtam egy kallódó szőnyeget, amin én gyanútlanul elhelyezkedtem. Repülni kezdett velem. Szabadon suhantam, éreztem, hogy tiszta levegővel telik meg a tüdőm. Egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy nem vagyok egyedül, egy vékony, fekete bajuszú fiatalember telepedett mellém, hívatlanul. Nem engedte, hogy tovább folytassam a száguldást. Akaratom ellenére fordított egyet a varázs-szőnyegen, és elvitt az ő téli álomba szenderült őszéhez. Hiába próbáltam szabadulni tőle, nem hagyta. Sándornak hívták az illetőt. 🙂
Csak ez a bajom vele. Számomra annyira egyedi az a szó, hogy kizökkent. 🙂
Egyébként a szövegkörnyezettől függ, hogy a "levetkőzöm" mennyire ünnepi.
Előfordulásom: több versednél jártam, mint amennyi a jelekből látható. Úgy gondolom, hogy értéket képviselsz, ezért nem hagyok ki egyet sem, sőt, másoknak is ezt ajánlom. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szervusz, Kankalin!
Ez utóbbi leveledben tulajdonképpen megerősítettél abban, hogy az a hányatott sorsú kis szó mégiscsak jó helyen van. Miért is? Mert úgy tűnik, nagyon is eleven stílusértékkel bír. Méghozzá itt nem is állandósult stílusértékkel, hanem alkalmival. A szokásostól eltérő használata ebben a szövegkörnyezetben egyéni felhasználást kapott, s jelenléte kiütközik, szembeszökik, vagyis nem olvad bele környezetébe, nem lehet mellette elmenni, fölötte átsiklani. Megállít, felhívja magára a figyelmet, mint egy kis bukkanó, s ezzel el is éri a célját. Az "ünnepi" nekem eszembe sem jutott, egyszerűen csak nem hétköznapi. Számomra ez még tág lehetőség, az ünnepekkel, az ünnepiséggel és ünnepélyességgel azonban nem vagyok semmilyen viszonyban.
Megtisztelő, hogy megosztottad velem (velünk) saját repülő szőnyeges történetedet, köszönöm! Esztétikai értékén túl, közelebb vitt a megértéshez is.
Szeretettel: Laca 🙂
Gratulálok Laca versedhez. Nagyon "kitárulkozós"ez a vers, be engedsz látni bennünket olvasoid a lelkedben, őszinte erzeseidbe. A kígyó nem Évát csábító a el először? De értem én mire gondolsz valójában…:) szóval: örömmel látlak,és olvaslak megint:)
Üdvözletem, Barna!
Én is örülök, hogy látlak.
Természetesen itt nem Az Édenkertről van szó, hanem rejtett édenkertekről, és nem is A kígyóról, hanem egy esetleges kígyóról. Mert hát, kígyóból sajnos van elég. Ezek a jelképek – vagy azoknak tudatos kizárása – fontos szerepet játszik az életemben.
Örülök, hogy jártál itt, köszönöm értékes szavaidat.
Szeretettel: Laca 🙂