Csak állok némán……..

Csak állok némán, s hallgatom az ég zengését,
Figyelem messziről a tomboló vihar szépségét
Az égen a cikázó villámok fényét,
S a mennyből lesújtó harag dörgését..

Nyüszít a kutya odakünn a kertben,
Mert szörnyen fél, s egyre jönne beljebb.
Hátrálok szép lassan, mert közeleg felém,
S érzem a vihar hatalmas erejét!

Lenyűgöz a látvány hatalma, szépsége,
Tiszteletet ébreszt pusztító ereje.
Félve húzódzkodom a sarokba remegve,
Testem összegörnyed, csak hallgatok merengve….

Ölemben kuporog a hűséges eb,
Mert kint hagyni nem volt lelkierőm nekem..
Reszketve simulunk egymáshoz ketten,
Mert mindketten félünk ezt most beismerem.

Tombol a természet, sírnak a fák,
Könnyeim peregnek hangtalanul némán..
Ezernyi fájdalom az, melyet átél a természet,
Lezúduló eső áztatja a szikkadt földeket.

Új élet fakadjon, kihalt fűszál helyett,
Elmossa végleg a haldokló perceket….
Ne könnyezzen tovább kinek fáj nagyon,
Távozzon a bánat, én ezt akarom….

.