Anyu, nem megy ez nekem,
arra ébredni reggel, hogy nem vagy,
s az az átkozott félelem,
mely ágyamból még felkelni sem hagy…
Anyu, nem megy ez nekem,
rólad szól minden öntudatlan álmom,
dörzsölve két szemem
kihullott belőle, eltűnt az ágyon…
Anyu, nem megy ez nekem,
fülemben édes hangod visszhangzik,
de a csend oly kegyetlen,
szétterül a konyhától a spajzig…
Anyu, nem megy ez nekem,
nem ülsz mellettem rejtvényeket fejtve,
csak az esőt figyelem,
mit hoz ma vajon megint a kertbe…
Anyu, nem megy ez nekem,
nincs ott már virág, csak méteres gizgaz.
A nappal oly végtelen,
nekem már csak az éjjel hoz vigaszt.
19 hozzászólás
Kedves Csaba!
Elszorult a torkom. A hiány kiáltása, a megváltoztathatatlan amibe még beletörődni is képtelenség… Írni tovább is valami ilyesmit érzek. Gratulálok!
Szeretettel:Selanne
Csaba, ezek az igazán szívből jövő szavak. Szinte hallom, ahogy hangosan mondod.
Nagyon megható vers és igazi érzéseket túlzások nélkül tudsz megmutatni. Az olvasó is érzi amit Te amikor leírtad. Igen ez a versírás igazi értéke.
Grat
Csaba, fáj ez a versed… úgyhogy nagyon jó.
Szia Csaba!
Megható az anya-gyermek kapcsolat, amivel verseidben szembesülhetek. Hatalmas lelkierő kell ahhoz, hogy valaki így fogalmazzon ebben a helyzetben. Minden szakasz kezdésében ott az önvád, az elveszettség. Ismerem azokat az éjszakákat, amikor az álom valósággá válik, tulajdonképpen az ébrenlét folytatódik, de éjjel minden lehetséges.
Azt hiszem, kaptál valami útravalót, legalábbis a kezdés erre utal.
Szerintem gyomlálgass (ne a versben), lélekben. 🙂
Csaba, ez nagyon szép, elég mély, nagyon is. Így jó, ahogy van. 🙂
Versként tetszett, emberként fájdalmas.
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm kedves szavaitokat, bárcsak ne születtek volna hasonló témájú verseim. Ahogyan Petőfi fogalmazta:
"Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:"
Sajnos hiába próbálok ellelállni, minden versembe beivódik a hiánya, az érzés, a fájdalom…
Még egyszer köszönöm, hogy olvastátok!
Nehéz ilyenkor azt mondani, hogy szép.., mert valóban az…de mérhetetlen fájdalom érződik belőle. Mégis azt kell mondjam, hogy ez az emlékezés: gyönyörű!
Köszönöm, Zsanett
Kedves Csaba!
Elveszíteni azt, akit nagyon szerettél, aki féltve vigyázott és nevelt, s – az fájdalom, ami nem akar elmúlni – érződik versedben. Hibába a mély fájdalom, a szomorúság, versed mégis csodálatosan jól és szépen fejezi ki Édesnyád iránti szeretetet, s elvesztésének fájdalmát.
Kívánom, hogy fájdalmad enyhüljön.
Szeretettel: Kata
Köszönöm, Kata, bárcsak így lenne, de nálam fordított a helyzet: azt mondják, az idő segít, enyhíti, nekem meg inkább csak fokozza.
Nagyon szomorú vers. Nagyon fájdalmas. De az emlékek egyszer szép emlékekké alakulnak és nem fájdalmat hanem örömöt adnak majd. *****
Kedves Csaba!
Igazán megható a versed, a szív minden érzése benne van, mi átjött az én szívembe! S most égő torkkal írom Neked e néhány sort, és nehéz szívvel, átélve fájdalmadat. Köszönöm, hogy olvashattam!
Üdvözöllek: Zoli
Én köszönöm, hogy olvastad!
Csaba, nagyon megfogott a vers őszintesége, tiszta fájdalma, az a belső lemondás, amit a szakaszok nyitó sorai hoztak. A versben megfogalmazott érzés, a visszatekintés keserűsége, az emlékek fájdalma, a "akartam, de minden Róla szól igazán" érzés bennem nagyon erősen jött. Nem elemzek verstani szempontból (ami egyébként nagyon nagyon jó, és segítette bennem a vers hatását érvényesülni) mert ez a vers nagyon mélyen és nagypn tisztán érzelem, fájdalom beletörődés nélkül, hiány a feloldás esélye nélkül.
Gyönyörű a versed, nagyon tetszett, fájdalmad itt ég bennem, és ez az igazi vers sajátja, Köszönöm, hogy megosztottad velünk.
aLéb
Én köszönöm, hogy így átérzed a versed, örülök, hogy olvastad.
Csaba
Nagyon szép vers. Ha szabad ilyet mondani, laza, magától és – érződik, hogy – szívből jött.
Sok sikert a további alkotáshoz:
L
Köszönöm, L, próbálkozom.
Végtelenül szomorú vers.Sajnos nehezen gyógyulnak a lelki sebek!
Van, ami sosem gyógyul be. Sőt, egyáltalán nem gyógyul…