Hát végre kész
Nézzük.
Csodálatos az egész.
Egymást átkarolva,
Szemünk oda simulva
Látja
Ahogy a verejtékkel telt tó vízén
Játszik, majd átsiklik a fény.
Most nem néz a mélyre,
Nehogy megsértse nyugalmát,
Tiszteli a munkát
Mely kissé mélyre rejtett
Egy kerti tófeneket.
A tótükröt az élet násztánca járja körbe,
Virágok, lebegő gyökérlábukon ülve
Ünneplik a tó születését,
Vigyázva, álmát meg ne sértsék,
A nap is pihenni hagyja,
Környékét beragyogja,
S bejárja a cseppkövek minden zeg-zúgát,
Melyet évmilliókon át
A Föld rejtett verejtéke
Gyökerekre, kőzetekre csapódva hozott létre,
S most itt ragyog,
Mit az Ö fénye eddig nem láthatott,
Mit a bányász felszínre hozott
Ma szemünk, ékessége lett,
A nap s a föld gyermeke lett,
Ahogy körbe-körbe jár,
A víztükrébe kukucskál,
Onnan néz rá vissza egy magasabb szikla orma
Büszkén, hisz ő a kisebbek tornya,
És mosolyog rajta a kis törpilla,
Ki az éji lámpást tartja
Egy virágos dézsára támaszkodva.
Mert a fénysugár megszólítja
Nyomba
Az egymásba kapaszkodó vízcseppeket,
– Figyeljetek!
Mikor majd álmotokból ébredeztek,
Úgyis bebújok köztetek,
Mert kíváncsi természetű vagyok,
Ahol csak lehet beosonok,
És meglesem a titkokat.
Én tudom: ott lenn is van titok,
Mit most előlem elbujtattok.
A halak, Ők ott lenn lapulnak
A virágokat tündököltető gyökerek alatt. –
És kacéran tovább oson
A színes kőfalakon,
A mesés hegy-völgyes tájra,
Hol feszeng a kőrózsa bája
A többi kő között,
Hisz ő is ideköltözött,
Hogy dísze legyen e csepp kis világnak,
Az együt látható jelen és múlt világnak,
A folytonos változásnak,
Az ember és a természet közös munkájának.
1 hozzászólás
Ismét a cseppkövek! Benned egy geológus veszett el 🙂 Tetszenek a természetről alkotott képeid!