Csak egy morzsa vagyok

Csak egy morzsa vagyok,
a tört kenyér maradéka,
az Úr asztaláról, kit lesepert
a kegyetlen sors és most,
tehetetlenül hullok alá,
a végtelen fájdalom pokla felé.

Átkozott szavak marnak belém,
az elfojtott düh, kitörni készül,
de még rág belül, tombol,
mert gátat emel a józan ész fölé,
szívem hevesen ver, míg ereimbe
vérrel vegyül a keserű méreg.

Sorvad a testem, bordám átszúrja börömet,
mint tüdőbajosnak, számból vér frecseg,
és fáj minden mozdulat. Létezni nehéz.
Már dögszagom van. Homályba borúlnak
a múlt és jelen képei, távolból apró fény hivogat,
de várok, bár érzem, a halál szele símogat.

Fel kellene állni, hisz sarat ettem már eleget,
csontomra keményedett a hús,
ráncaim nektek köszönhetem,
ereimbe bűn és mocsok lüktet,
mert a világ ilyen, egy ördög-mocsár,
tüzes pokol és jégverem.