Csak eldobnám
kicsomagolatlanul,
átölelném körbe,
s megfognám alul,
mint mikor golyóbist
emel fel László,
s dicsőíti magasan
a háromszínű zászló.
Neki ez győzelem,
érdem az érem,
nekem nem célom,
ezért el sem érem.
Bár lenne könnyebb,
dobnám el messze,
akinek kell,
menjen, keresse.
Szálljon az égben
legbúsabb dalom,
repítse messze
a héttonnás fájdalom.
Legyen diszkosz,
forogva nézzen ránk,
legyen gerely,
csak ne bumeráng.
9 hozzászólás
Kedves Csaba!
Igazán tetszett! A rímek, a ritmusa…
Gratulálok? judit
Köszönöm, Judit!
Jó vers, tetszett, a vége frappáns csattanó, nem is jó a bumeráng, pláne, ha nagyot tud ütni…
Köszönöm, Irén! Na igen, ha valamit eldob az ember, nem várja vissza, pláne ha az még üt is. Bár itt a fájdalomról, a bánatról írok, amely gyakran vissza-visszatér, sajnos…
Jó az ütem, szép a dallam, tiszták a rímek.
Szépen fogalmaztad meg bánatodat. Kívánom, hogy mielőbb múljon el fájdalmad.
Jó a csattanó az utolsó sorban.
Üdvözlettel: Tibor 🙂
Köszönöm, Tibor!
Szia Csaba. Vigyáztál a verstani dolgokra, de nekem hiányzik
a "zeneiség" -egyfajta belső varázs, valami belső érzelmi
kötődés a sorokhoz, mert számomra létezik ilyen, bármiről
ír valaki. De ügyes voltál.
üdv:ruca
Sajnos van olyan fájdalom ami valóban, mint a bumeráng, mindig visszatér. Szép megfogalmazás!
Barátsággal panka!
Nos igen, ruca, van, aki szerint ez inkább egy mondókaszerű valami, mintsem vers. Belső kötődés… nem tudom, pontosan mire gondolsz.
Neked is köszönöm, dpanka!