Háborgó tengeren, sorsom hajója,
Az ordító szelet, alig bírja a vitorla.
Duzzad, majd bele szakad,
A hajó jobbra, balra dől! Újabb vihar fakad!
Még tartom a kormányt, de a vihar az úr,
Csak lennék végre a nehezén túl!
Erőm fogytán még is bízom,
A helyzetet ki kell bírnom.
Billen a hajó!
Elfog a félelem
Csuklik a lábam,
Most minden ellenem!
Ösztönből tör elő,
A düh, a tartalék erő.
Vitorlavászonban, mit az élet sző,
Mindég terem benne új erő,
Nem lehet a vihar, a tenger a temető!
Most csak rám van szükség,
Most semmi segítség!
Egyedül kell döntenem,
De a hajóm a viharból, kivezetem!
Merre az út?
Véres izzadság!
A testem a kút!
Visszacsepeg az agyamba,
Ettől új erőre kapva,
A feszülő vitorlán hirtelen fordítok,
Közben befelé ordítok!
Testemre tornyosul a sós víz,
Lemossa rólam, a vérző kínt,
Észhez térek.
Egyensúlyban a hajó!
Már nem félek!
Tudom minden múlandó!
A vitorla jól fogja szelt,
Már sokkal csendesebb.
Tisztul az agyam, az égis,
Már néhol látszik a kék is,
A hajó nem száguld, de jól halad,
Arcomon végre mosoly fakad.
Megcsináltam! Győztem!
Magam megelőztem!
Most keresek egy csendes kikötőt,
Napsugaras, meleg levegőt,
Hol megterem a lelki béke,
Hogy az újabb vihart, a vitorla legyőzze!
2006. 02. 20.
2 hozzászólás
Szeretem a verseidet, ezt a mostanit is köszönöm.
Kádár Kata
kedves Kata ……..És duszka
Igazán örülök hogy szép érzéseket váltanak ki verseim a lelketekben.
Köszönöm a látogatásaitok.Jövöre több idöm lessz és hamarabb reagállok. most sokszor csak épp körül nézek és én is iparkodom minnél több szerző társat meglátogatni.
Szeretettel: marica