Hajnali hat óra, felébredek,
A konyhába sétálok, reggelizek,
Anyám kérdezi, suliba mikor megyek?
Csak nevetek, csak nevetek.
Délelőtt van. Ágyamban fekszem,
Olvasok, írok, a nagyokkal vetekszem.
Csöngetnek, szaladok, kérdezik, hol vagyok?
Csak nevetek, csak nevetek.
Fáim locsolom, a hörcsögöm etetem,
A lélegzést mímelem, az életet tettetem.
Csöngetnek, szaladok, kérdezik, megyek-e?
Csak nevetek, csak nevetek.
Még szenvedek, rágyújtok,
Ez enyhíti fájdalmam, kénytelen futok,
A végzetem úgyis utolér, s ha elkap
Csak nevetek, csak nevetek.
Még szeretek, kik kérik, megkapják,
Már nem kérik, látják, hogy kapják,
Ez nekem fáj, szám szélén vérpatak,
Csak nevetek, csak nevetek.
Fellépek a székre, átdugom fejem a hurkon,
Csókot küldök nektek, ezt csak én nem unom.
Kirúgom a széket, s csak nevetek, nevetek,
Csak nevetek, csak nevetek.
1 hozzászólás
Kedves Vándor!
Tetszenek versedben a visszatérő sorok… A rímekkel lehettél volna következetesebb is, szerintem. Ja, és remélem, nem rúgtad ki azt a széket:)
Üdv: Borostyán