Eszemet vesztem, miközben megérint az érzés,
Pedig nem lehet ez más, csupán csak félreértés…
Minden mozdulatodban magamat találom,
Pedig nem lehet ez más, csupán csak vad álom…
Versem miattad írom, mikor egy gyönyörű fényt látok,
Mégis elfog a vad hajsza, Utánad csak ürességet várok.
Lelkem tárom, befogadásra mégsem mindig képes,
Mert gondolatom csak puszta tény, tettem szava téves…
Ketten többek leszünk, mint egy, ha megfogan a szó.
Remélem mindig érteni fogom, hogy Neked mi a jó…
Értékelni, ami van, míg más nem lesz a tényből,
Mégsem várom utam végét, hogy kiléphessek a képből…