Csákány-szegi kosárfonó

– Itt az új otthonom! Merengek a tájon,
azt beszélik erre, meleg lesz a nyáron. –

Kapál a paraszt rojtos szélű nadrágban,
hangya mászik lábán csiklandós csizmában.
Karikára derül a fiú kondája,
ki imént tűnt fel ott távol a határba.

Tiszának partján kúszik a nap sugara,
fűzek csüngnek sorba, haboknak kosara.
A gulya sem legel onnét nagyon távol,
hol szekérből épült színesre szőtt tábor.

Módosabbja lehet ez itteni tájnak,
ki magának vályogból tapasztott házat.
Bandából egy öreg nevét nem is mondom,
folyóparton jár kel fűszálat rág folyton.

Jobb szélső kunyhóból Ő vágyik tavaszra,
vesszőkhöz napszámra szegődik nyaranta.
Hűvös őszi reggel begyűjteni lohol,
hosszú téli estén másoknak tilinkol.

Tudása apjáról, arra nagyapjáról,
kézről-kézre maradt népes családfától.
Ezredfordulóra, ej került most bajba,
nincs kinek tudását, örökségül hagyja.

Teremtett az Isten néki is egy társat,
mégis gonosz fiak lelkük közé álltak.
Gyalázattól jajdult víz mögött a vadon,
huszonhárom évet befedett egy halom.

Nem került más aztán erre a világra,
kiben rálelt volna elveszett párjára.
Ha került is minek, soha sem kereste,
szívét kedveséhez föld alá temette.

Kérgesedett ujja, lelke keményedett,
évtizedek múltak, velük öregedett.
Most is így jár látom odalent a parton,
fűszál lóg szájából keze bicskát markol.

Lenge ingben késsel húzza le a háncsot,
homlokán sem számol frissen mélyült ráncot.
Nyes egy kicsit ebből, teker azon hármat,
szája nyitva marad, fűben kis kanásznak

Lesi az öreget nyakát nyújtogatja,
kérdené is látszik -Ezt hogyan faragta?-
Sípot kipróbálja, amaz danol hozzá
így ülnek ott ketten, a Tisza táncot jár.

– Ej bátyám! Itt ez a gyerek kapjon rajta,
ősei tudását fejfa ne hamvassza! –