Csalfa asszony

Tested ott fekszik, kiterítve,
csak egy gyűrött lepedő takarja,
már nem láthatod csalfa asszonyod,
hogy szeretője ajkát harapja.

Átkozott céda, rongy életű,
s szája nem rebeg gyásztól imát,
bőszen kapkodja felé rebbenő,
új kérők szerelmes nyilát.

Még ott bűzlött a tetem,
a szoba málló falai között,
ő már az istálló illatos ágyékán,
egy új ember vágyaitól nyögött.

Pedig, nemrég még hazudta,
férjének örök szerelmét,
s egy perc múlva már,
kacagva szegte ígéretét.

Szegény ember, míg éltél,
vakon bíztad kedvesed,
nem tudtad, hogy a némber,
csalja szíved rendesen.

Amíg te, a földet túrtad,
kupleráj volt otthonod,
minden napra más vendéget,
olcsó pénzért fogadott.

Gyermekeid most már tudják,
nem hívhatnak apának,
hisz járt anyjukhoz tűztől fűtve,
a falu összes bikája.

Itt fekszel most kiterítve,
ne sajnáld az életed,
jámbor voltál, balga, ökör,
ki tudatlanul szenvedett.