Habos felhő könnyelműen
elkóborolt a nyájtól.
Nem is köszönt, búcsúzott el,
a szomorú anyjától.
Vitte a szél messzi földre,
karcolgatta bodrait,
neve nincsen, más vidékre,
bontogatni titkait.
Megvezették, hitegették,
a jégeső gyerekek,
jóhiszemű, naiv lelkét,
összetörték fegyverek.
Sompolyogva, ferde szájjal
ólálkodott anyjához,
bocsásson meg, azt kívánta,
hozzásimult karjához.
Édesanyja felhőarcán,
nyoma lett az örömnek,
fellegország padlózatján,
lecsorogtak a könnyek.
10 hozzászólás
Nagyon kedves, aranyos vers kedves Editke!
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica! Köszönöm szépen.
Edit
Kedves Edit! Micsoda dallama és ritmusa van ennek a versnek! Ez minden gyereknek tetszeni fog! Szeretettel. én
Bödön, nagy boldogságot okoztál véleményeddel.
Szeretetel: Edit
Kedves Edit!
A világot bizony meg kell ismerni, tapasztalni kell ahhoz, hogy önmagunk lehessünk.
Szeretettel: Szabolcs
Tudom kedves Szabolcs.
Így van, ahogy momdod.
Köszönöm.
Edit
Szia!
Nagyon tetszett ez a vers. Kicsit többet is érzek benne-bár gyerekvers kategóriába tetted. Persze nem akarom belemagyarázni. 🙂 Mindig akadnak gonoszkodó jégeső gyerekek! üdv hundido
Kedves Hundido!
Nagyon jól érzed, kicsit több. 🙁
A jégeső gyerekek komiszak tudnak lenni.
Jól estek szavaid.
Szeretettel: Edit
Kedves Edit !
Nagyszerű a ritmus, kedves ez a vers, bár felnőtteknek is szólhatna..,
Szeretettel olvastalak : Zsu
Köszönöm Zsu a kedves véleményed.
Edit