Robog a vonatom a fülembe zakatol,
kétszáznegyven kilométerig karattyol,
a sok ember, csipog is, nem túlzok
mint dobozba zárt csirkék, vagy tyúkok,
fejem zúg, fülem zakatol, mint vonatom,
a fülemen keresztül felhangolva tolatom
magamból az összes kellemetlen zajt,
kizárom, biztosan nem lesz semmi baj,
koncentrálva az elképzelt határra,
mélységes csend, agyamnak kapás van.
Az emberek hang nélkül tátognak,
majd a fülemben az ajtók zárulnak,
szemem csak egy pontra szegez,
tőlem akár lehetett Alsóőrs, Szeged
Ez az édes csend kísért utamon,
fülem azóta is cseng, miértjét kutatom.
2 hozzászólás
Kedves Zsófia!
Örömmel olvastalak.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs !
Köszönöm az olvasást!