Csend volt, halk nesze csak a teremtésnek,
mely vágyból született,
s a sírás mellé kardot adott a léleknek
aki vérből ébredett –
vérből és burokból bújt ki a tekintet,
s csak keresett, keresett.
Megszülettem – nem tétováztam.
Lehetőségem sem volt rá.
Apámmá s anyámmá lett két lélek.
Szeretni jó, gyűlölni vétek.
Furcsa, egymásba gomolygó füst-köd,
Mi lettem én – a gének játéka,
fentről Isten lököd,
ki idelent valaki ivadéka.
Feladat és kötelesség – áldás és békesség…
Zavaros, kósza lélek gyümölcs,
kinek ítélete maga az élet zavara,
fénynek születése, vagy alkonya…
Ébredés – tudat születése a világ tornácán
sejtelem és várakozás…
Vad, kusza álmok ülepszenek egy lélek-tégelyben,
ahol az értelmet csupán önmaga adhatja,
mert a valóság oly nehezen látható,
mint az üvegfal, miben ébredezik
s vágyakat, hitet, szerelmet lélegzik.
Vagyok – létezem – boldogságot vétkezem.
Állat vagyok – abból lettem én is.
Elvégre mi különbség a biológia rejtélyes
főzelék termékei között?
Talán én – talán te – egy Isten főzött.
Megleltem a sorsom, mert meg kellett lelni,
néha szavakkal gondolatot gépelni,
megfürödve Boldogasszonyunk csókjában,
s egy asszonynak megfelelni.
Harcolva őseim megtalált kardjáért,
az összes dédapám álmáért
őszintén – ha kell – meg is halni.
Sejteknek tudatára ébredt halmaza vagyok,
atomok sokasága,
ki hogy élt, úgy meg is halok….
de erősít a lélek halhatatlansága,
mert én vagyok maga az élet.
Folyamatosság, ösztön, vágyódás és harc.
Kiállás, kalap-emelés és tiszta arc.
Gének és lélek.
Ha nem tudod dolgod a világban,
hát nagyon fog fájni a halál.