Csendes dobogás

Mint az esteli szél, úgy ölellek át.
Testemen keresztül szólok tétován,
ismersz már, a csókom is érted.

A némaságomat értsd meg! Értsd meg!

Nem úgy szólok, mint a harangok
bús nyelvei ahogy megkondítják az ércet:
az én hangom más már.
Te szelídítetted lágy zenévé a tomboló tenger
zúgó hullámait, mosolyodtól lett
azúrszín az égbolt; a sötét fellegek
tovavitorláztak.

Hallgasd a csendet: most
nem neszez bele semmi.
Megtanultam az álmok között
csendesen továbbmenni,
csak nézlek, sóhajtok, és fogod kezem,
és elképzelem, ahogy szeretkezem
Veled;
érintesz, és a pillanat mindig
csendesen dobog.

Úgy tündökölsz, ahogy átcikáznak
s a felhőkön végigvágnak
a villám-ostorok.