Már nem kell a szó,
nem kell a szívesség,
nem kell semmi
amit adni tud az ég.
Elkésett érzések
penészes kabátok,
rothadt érzelmek,
nyitják ki a szájuk.
Fogatlan a holnap
híján van örömnek,
izgága másnapok
a sárba lökdösnek.
Félreértés taván
léket kapott csónak,
feledve minden,
nincs ereje a szónak.
Közel ül egy szellem,
bókja múló mámor,
szeme üres kellem,
fején gyűrött fátyol.
Rozoga a kaszni,
tehetetlen ramaty,
nem hagy megszólalni,
a leheletnyi agy.
Már nem kell semmi,
hagyok mindent másra,
kár volt felébredni,
fáradt vagyok fáradt,
pici csilingelés lettem,
felém sietnek az árnyak,
gyászkorty egy kristálypohárban.