hogy ne fájjon ennyire…
Csendesen, szép csendesen
hogy elmúljon örökre!
Halkan,s egyre halkabban
szól a hangod lelkemben,
halkul, s végül elhallgat-
-elmúlt az a pillanat…
Csendesen dúdolgatom
a szerelem dallamát:
benne minden bánatom…
s emlékképed hatja át
szívem búcsúzó dalát…
4 hozzászólás
Kedves Draming!
Úgy látszik a versedből itélve, te is eggyetértesz Tolszto-jal:
"Mintha nem tudná, hogy maga az élet nekem; nyugalmat azonban nem ismerek, és nem adhatok; magamat, a szerelmemet… igen. Nem tudok külön gondolni magára s magamra. Maga és én, egy nekem; nyugalomra azonban nem látok sem a magam, sem a maga számára lehetőséget. A kétségbeesést, a boldogtalanságot, azt lehetségesnek látom… és lehetségesnek a boldogságot."
Azt mondják a szerelemért harcoln kell. Igen. De meddig. Ez még senki sem tudta megmondani. Úgy gondolom erre nincs is egy standard válasz. De te letudod a gondolataidat szépen irni és ez segit. A megosztott fájdalom, az olyan mint mikor elmegyünk az orvoshoz, és ha a váróteremben elmeséltük valakinek ,mi a bajunk, mikor az orvoshoz bemegyünk, már jobban is érezzük magunkat.
üdv Toni
Szia Toni!
Látod ebben igazad van 😀 …bár mint írtam is: ez a vers több mint egy éve íródott, és most teljesen más helyzet van 😀
Üdv. dreaming
Ha már nem ad semmi a szerelem, akkor legjobb búcsúzni, ami mindig fáj. Te nagyon
kevesen és szépen ítad le búcsúsoraidat Valakihez.
Szeretettel.
Szia Kata!
Ismét csak azt tudom mondani: köszönöm szépen! 😀