Csendesen hagyott el a bánat,
Nem köszönt el,
Nem mondta, hogy most mennem kell.
Kilépett az ajtón,
S vissza sem nézett.
Miközben én, új utakra léptem,
Már más fogja a kezem,
Már mást dicsőít kétkedő szívem.
Új szerelmek, új barátok,
Lemostam az út porát,
S mosolygó arccal az égnek kiáltok.
Kifogtál rajtam, földbe tiportál,
S a jövőnek suttogom,
Köszönöm, hogy itt is rám találtál.
Néha még benéz az ablakon a bánat,
Mikor egyedül vagyok.
De elhúzom a függönyt,
S egy új napra gondolok.
Csendesen hagyott el
By Londonman
8 hozzászólás
Versedet leginkább azért tartom jónak, mert nem búsongsz a kellemetlenségeken, amikor "Néha még benéz az ablakon a bánat" – hiszen sok kellemetlenségen mindnyájunknak át kellett menni, hanem derűlátóan tekintesz a jövőbe: "Mikor egyedül vagyok, De elhúzom a függönyt, S egy új napra gondolok."
S meglásd, ha emelt fővel, bizalommal tekintesz a jövőbe, meghozza a gyümölcsét, s én drukkolok Neked, hogy mindaz, amit szeretnél, megvalósuljon számodra!
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Köszönöm szépen a hozzászólást!
Tovább kell lépni, ez ami egy olyan tett , ami mindenképpen előre visz, erőt ad. Ttetszik ahogyan írsz!
Szeretettel:Selanne
Örülök, hogy tetszenek a verseim! Remélem máskor is erre fele jár 🙂
Kedves Londonman!
Öröm, hogy egy kis optimista verset találtam. Az utolsó négy sor elgondolkodtatott,
bevallom kissé meg is nyugtatott.
Barátsággal: Ági
Köszönöm a hozzászólást 🙂
Ez az! "..elhúzom a függönyt, s egy új napra gondolok". Örülök gondolataidnak, tetszik.
Igen én is örülök, hogy már így látom 🙂