Lassan megyek, még egyáltalán nincs hideg,
az eső pedig ködszerűen csepereg.
Sokan nem szeretik tudom,
ilyenkor elgondolkodom.
Talpam alatt csúsznak a vizes levelek,
amelyeket bokrok, fák eleresztettek.
Valamikor szépek voltak,
azok a napok elmúltak.
Nincs már tolongás, megszűnt a hangoskodás,
olyan nyugodt és csendes ez a haldoklás,
mely új életnek ad helyet,
a természet pihen egyet.
Tán kell e különös hangulatú magány,
hiszen értem, hogy az én létem is parány,
és nem tűzhet folyvást a nap,
csendes eső nyugalmat ad.
Lassan kortyolgatja az elázott talaj,
tudom, hogy ez így jó, nincs ezzel semmi baj.
Új tavasz jön, kell az erő,
ezért hull e csendes eső.
A puha földben álmodik még az élet,
és tavasszal nyújt majd ismét csodaszépet.
Előre örülök neki,
ezt senki el nem veheti.
8 hozzászólás
Kedves Rita!
Megfogott a hangulata:
“Tán kell e különös hangulatú magány,
hiszen értem, hogy az én létem is parány”
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Kedves Sailor!
Köszönöm az olvasást. Valójában nem időszerű a vers, hiszen ősszel írtam. Annyiból viszont igen, hogy eljött a tavasz, aminek már akkor is – előre – örültem.
Szeretettel: Rita
Szépen köszöntöd az eljövendő tavaszt. 🙂
Szeretettel: Klári
Kedves Klára!
Köszönöm szépen az olvasást és a hozzászólást.
Szeretettel: Rita
Szia!
Valóban, az eső szüséges, említetted, hogy ezt ősszel írtad. Nagyon tetszi a hangulata a versednek. Kellems, szép képekkel ábrázolod az esőt, a csendességet, az őszt és előrevetítve a megújhodást, a tavaszt. Üdv hundido
Kedves Hundido!
Köszönöm szépen az olvasást, örülök, hogy tetszett a hangulata. Alapvetően szeretem az őszt, persze a november már általában kivételt képez ez alól. Mivel ősszel írtam, külön is öröm, hogy azóta valóban eljött a tavasz, bár épp most nem a legkellemesebb az idő, de a természet újjá éledt.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita! Nagyon szép versedhez szívből gratulálok! Szeretettel Edit
Kedves Edit!
Köszönöm szépen.
Szeretettel: Rita