Csilla és Ármin

Ármin
Csalódtam a jelenben és csalódtam a múltban,
Jövőm csupán vízbefulladt halk sikoly egy kútban.
Elhittem, hogy örökké lehet szeretni téged,
Csilla, kedves angyalom, hát elcsitult a fényed.

Te voltál a sorsom és a legfontosabb nékem,
Utánad helyeztem én a sorban saját létem.
Tettem azt, mit akartál, hisz úgy reméltem helyes:
Bánatoska hogyha voltál, elértem, hogy nevess.

Mégse tudád értékelni erőfeszítésem,
Úgy véléd, biz’ természetes, hogy ezt kapod készen.
Testvéreid nem lévén, hát szüleid csak néked
Melengették szívüket, hisz úgy szerettek téged.

Elvittelek mindenhová szép csodákat járni.
Erre mondád, nem szoktál te ilyesmit elvárni.
Sajnálád a pénzemet és azt, mit neked vettem,
Nem gondolnál olyat ám, hogy csakis érted tettem.

Nemcsak neked van ám dolgod a világon Kincsem,
Csakhogy nekem rajtad kívül jelentősebb nincsen.
Búcsúzóba én is úgy szakajtottam le virágot
Édesanyám kertjéből, hogy megváltom a világot.

Ámde biz én úgy véltem, hogy az csak veled mehet,
Te volnál a múzsám és az Úr miattad szeret.
Csalatkoznom kellet nekem mindenben, mi voltál,
Elhagytál, hogy rám se néztél, s ezzel kútba toltál.

Csilla
Nagy biz’ az én bánatom, hisz nem lehet így élni:
Azután, mit veled tettem, nem tudok rád nézni.
Azért futok előled, és nem is nézek hátra,
Mert, ha reád néz szemem, hát csak hibáit látja.

Nem gondolám el sose, hogy néked is van lelked,
És hogyha te boldog valál, elrontám a kedved.
Soha meg nem becsülém, hogy csak érettem írtál
Szép szerelmes nótákat és Életemnek hívtál.

Mert szerencsét próbálni a nagyvárosba kéltél,
És engemet itt hagyni már egy kicsit se féltél.
Mert hiszen mikor mondád, hogy barátságba tértél,
Fiúkkal és lányokkal is ott, ahol te éltél.

Hiába is mondád, ők nem is kedvesek néked,
És csak azért valál velük, hogy beszélgetnétek.
Nem gondoltam azzal, talán nem csak engem bánthat
Az hogy külön élünk, ugyanúgy néked is fájhat.

Ezért kínoztalak annyit tudat alatt téged,
Tényleg nem volt szándékos, és bocsánatot kérek.
De jobb lesz, ha elfelejtjük mint azt, ami történt,
S nem beszélünk többet róla, elhallgatunk önként.

Mert hogyha tán felderengne előttem egy emlék,
Ami hozzád fűződik, hát inkább kútra mennék,
S levetném magam, miért is ilyen önző voltam.
Ég veled én Árminom, majd találkozunk holtan.