csillag-lepel

a motoszkáló csillag-leplet
vállára veszi az éjszaka
miközben ezüst fóliát húz a tájra
a Hold hideg sugara

mozdulatlan lélegzetem
valahogy torkomba szorult
alszik a rezdülés
az élet a felszín alá bújt

alig-létező mélységben még dobban
érezni a lüktetést
az időtlen távolok
lábunk alatt őrzik az érverést

ösvényein a jég-tiszta éjszakának
csillag-morzsák vezetnek át
hiába rejtőzik el a Világ
mégis látom… amit senki se lát

időtlen képeket rajzol az égre
tér nélküli látomás
a változatlan mozdulatában
kél hallhatatlan suttogás

mintha nem is lennének csillagok
és fényük sem szúrna úgy
mintha nem is lennének célok
és mégis hozzájuk vezetne az út

mintha én sem lennék sehol
és Te sem lennél nélkülem
mintha ott lennék mindenütt
és a Minden itt lenne velem

csillag-lepelbe burkolom most
az egységgé vált életet
és a Mindenséget befogadva
elfelejtem… külön-létemet