elavult gúnyámból,
meszes vázam hull,
vele már nem játszol.
A vér, az erek a gyökerek
utat törnek,
a föld megremeg.
Szolgád én nem leszek,
szemedben
elérhetetlen csillagként nevetek.
Csillagként nevetek
elavult gúnyámból,
meszes vázam hull,
vele már nem játszol.
A vér, az erek a gyökerek
utat törnek,
a föld megremeg.
Szolgád én nem leszek,
szemedben
elérhetetlen csillagként nevetek.
9 hozzászólás
Andi!
A csillagok mindig ragyognak, ezt soha sem felejtsd el!
A végén a győztes Te lettél. Tetszettek gondolataid!
Szeretettel: Melinda
Szépséges vers! Remek gondolatok! Gratulálok! 🙂 Zsuzsa
Szia Andi! 🙂
Ez a vers bizony több, mint egyszerű átöltözés. Úgy látom, inkább teljes vércsere.
Tetszik, ahogy mindezt felépítetted. Az eddigiek alapján azt mondom, hogy megérdemled a csillagfényes (ki)kacagást. 🙂
Az "erek" után a helyedben tennék egy vesszőt, mert a felsorolás úgy kívánja.
Egyébként pedig hajrá! 🙂 Jó volt olvasni, hogy felfelé ívelsz. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Andi!
Szinte érezni a megszületést, a feszítő kibomlást, mint fa, melynek csúcsán a csillag. Talán a kezdő képek – egyébként a többihez hasonlóan nagyon képszerű, természeti hasonlatok – is szervesebben illeszkednének, ha a fa jellegre valami áttétellel is . de utalás történne.
" Szolgád én nem leszek,
szemedben
elérhetetlen csillagként nevetek."
szép, itt már csillogsz
grat: Grey
Szép lírai képek kedves Andi!
Nincs hiányérzetem.
Szeretettel gratulálok: ica
Kedves Andrea!
Tedd ezt tiszta szívedből, mert megérdemled.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Andrea! Klassz ez a vers, a többiek is ezt mondják. Tudom, h egy verset nem kell érteni, vagy átjön egy hangulat, mint egy zeneműnél, – vagy nem. DE, amit nem értek: 1. Ki az, az "én", akiről beszélsz, aki a szöveget mondja? Te vagy? Ha igen, miért, illetve mitől remeg a Föld? A születésedtől? Az elmúlásodtól? Vagy, hogy létezel a vérköreiddel? 2. Ki az akinek a szolgája nem leszel? Isten? Ördög? A világ? Szóval vannak kérdőjeleim….de lehet, h én vagyok ehhez túl béna! Bocsáss meg: én
Valójába mindegy, kinek írod a soraidat. Elég, ha te tudod… Nekem az egész olyan, mint ahogyan egy pillangó bújik ki a bábból. Valamiféle újjászületés, ami hatalmas változást hoz az életedbe.
Jó vers, tetszik.
Üdv: Klári
Kedves Andrea!
Ide sokszor visszatérek. 🙂
Ez az igazi szabadság! Ősszel írtad, de most nekem a tavasz hozza ezt az érzést. Csodás! A soraid is!
Szeretettel:
Ylen