Lelkemben hangod, őrzöm arcod vonalát,
messze vagy, de nem segít a távol,
vágynék menni, de maradni is ideát.
Köztünk százezer fényévnyi a távolság
és a Hold arca feszül vállunkon,
én eljutok fényedhez téren, időn át.
Ha pokolra is jutok, vágyom fényedet,
sötét kutam mélyén, hol rab vagyok
a rabság is édes, mert képed kétszeres.
Csendben bújok, nem fürkészek több csillagot,
lenn, egyedül sem vagyok elveszett,
mert ahol Te vagy, véled én is ott vagyok…
6 hozzászólás
Szia Leslie!
Jó párhuzam. A címben a csillag is kétértelmű, és így a versed is szólhat mindkettőről, ami tulajdonképpen belül a lelkünkben eggyé válik. Nekem ezt üzenték soraid.
Üdv.
Szia!
Tényleg jó vers! Gratulálok! Nem tudom eldönteni, hogy földi, égi vagy “vegyes” vágyról van-e szó? (de ez nem is lényeges, a vers szempontjából).
Viszont a “földi” vágyakról eszembe jutott valami:
“Önmagad ámítod, s félrevezeted,
ha engeded,
hogy múljon az idő…
mert Vágyad egyre több színes szálat vesz elő,
s szövi bele „álmod” VÁSZNÁBA.
Az Idő RUHÁT varr belőle „Számára”,
kié volt minden gondolat…
…és ha eljön a pillanat,
hogy megkeresd,
már nem találod…
…mert Te már csak a RUHÁT látod…
Üdv: Gy.
Én nem tudok ilyen jól véleményezni,mint Gyömbér, de azt tudom, hogy tetszett 🙂
S remélem, ez is számít 🙂
Hanga
sziasztok!
mindenkinek köszönöm a hozzászólást, vélemény!
remekül beleéreztetek..
üdv. leslie
Igazán szépre sikerült. Végtelenül nyugodt a hangulata, s bár az elején még mindig felfedezni vélem a bizonytalanságot… a végére letisztul az érzés teljesen. Akkorra már mintha biztosabb lennél magadban és az érzéseidben.
Nagyon szép!
A.
szia Angelface!
köszönöm, átérezted!
Les.