Itt nincs idő
nincs tér
Csak az örökké fénylő
Csodás csillagok
Mik egykor nekünk
Ragyogtak.
Kérlek nézz rám
S bár nincs már testünk
Fogd meg lelki kezem
És soha többé ne engedd el
Csillagport lélegzünk
Azok leszünk mi is
Mikor nemsokára
Ide ér a vég
Hogy láncaival
Örökké egymásba kössön minket
S ne tudj elengedni
Ne tudj elszakadni…
Csak a csillagok lesznek
Azok leszünk mi is
S más dolgunk nem lesz
Csak ragyogni ragyogni
A végtelenig
5 hozzászólás
Szia!
Szép ez az elmúlás." S ne tudj elengedni Ne tudj elszakadni …" nagyon szép.Szép kérés,legyen majd úgy,de még sokára.
Szeretettel üdv:hova
Szép a versed Zsolt !
Üdvzlettel:Selanne
Nagyon szomorú és szép ez a vers…
Furcsa gondolataid vannak…
Annyi, de annyi nő van a világon,
nem érdemes ennyire kiborulni egy miatt.
Bízom benne, hogy olvasok még tőled olyat,
hogy a lobogása felgyújtja valakinek a szívét!
Üdv: fátyolfelhő
Kedves Hova!
Köszönöm, hogy olvastál!
Kedves Selanne!
Neked is köszönöm!
Kedves Fátyolfelhő!
Sokszor vannak az embernek furcsa gondolatai, nem igaz?
Majd igyexem,ok? :))
Szeretettel
Zsolt
Kedves Zsolt!
Bár igaz, hogy versedet egy szomorú hangulat kíséri végig, mégis nagyon szép a gondolat és a forma is. Nem mindennapi, öröm volt olvasni.
Szeretettel üdvözöllek: Kata