Mindig csitítgatom magam: ne lázadj!
A sorsod elől futni nem szabad!
Törődj bele és legyen halk alázat
az életed. Hát ne gyötörd magad!
Próbálom összegyúrni szüntelen
a szétszóródott álmok tiszta hangját;
nézem a mélyben, magas bérceken,
de nem látom, csak Isten nagy hatalmát,
ki a vállamra rakta mind a terhet
és alatta, meggörnyedve állok,
de vinni kell, a sors bárhova kerget,
mert talán, ez lesz a végső zálog;
Ha átlépem majd az Ő kapuját,
Terhem lehullik; s jó lesz odaát …
3 hozzászólás
Lehet, hogy csacskaságot mondok azzal, hogy:
a végére nagyon jól kezdődik.
Megmondom őszintén, az elején nagyon zavar az, hogy nem igazán tiszták és szépek a rímek. Egy szonett olyan rövid (és olyan nehéz), hogy érdemes rajta sokat dolgozni. Akkor is, ha hosszú idő.
Aztán innen:
"de nem látom, csak Isten nagy hatalmát,
ki a vállamra rakta mind a terhet
és alatta, meggörnyedve állok,
de vinni kell, a sors bárhova kerget,
mert talán, ez lesz a végső zálog;
Ha átlépem majd az Ő kapuját,
Terhem lehullik; s jó lesz odaát …"
innen pedig bámulatos.
Kettős érzésem van ezzel a szonettel kapcsolatban, Mindenképpen a pozitív az erősebb, mert a vége nagyon betalál. Az tökéletes.
Mivel én magam – épp a nehézsége miatt – nem próbálkoztam még szonettel, nagyon tudom értékelni, ha valaki megteszi. Ráadásul itt a forma és a mondandó is egyben van, ha nem is értek vele mindig egyet, szóval nekem tetszik. Pláne, hogy kedvelem az áthajlásokat. 🙂
Üdv,
Poppy
Kedes Barnabás!
Én a szonettkedelők és követők táborába tartozom. Hiába nehéz és kötött műfaj, én nagyon szeretem. Már több szonettet írtam, de azt nem mondhatom, hogy mind tökéletes lenne.
Lgutóbb arra merészkedtem, hogy egy szonettkoszorút írtam, végén mesterszonettel. Igazság szerint eddigi verseimből állítottam össze. Szeretek próbálkozni.
Nekem tetszik a szonetted. Mint látom, régebben írtad. Kiváncsi vagyok, azóta írtál-e már többet is.
Mindenképpen érdemes vele foglalkozni, mivel a gyakorlat sokat jelent.
Szeretettel üdvözöllek: Kata