tod ha-
mar, ma
csak egy könyvet
adtam. Könnyet
nem csaltam szemedbe,
ámbár én remegve
gondoltam, hogy csókom toldom
majd egy szóval… édes bonbon
lapult hófehér kezedben, s szavam elállt.
Mert hát
ki ne,
s mi ne
lenne boldog,
ha a dolgok
csokiba zárt mosoly-
lyal oldanák komoly
érzések zárjait. De nem.
Ez a lakat bonyolult, sem-
mi sem nyitja, csak egy szó, elásva benned,
s neked
kell meg-
lelned.
6 hozzászólás
Kedves, ötletes, hangás.
Gratulálok. a
Benne van versedben az izgatott várakozás, a remény, a bizakodás és a csalódottság. A lakatot nem sikerült kinyitni. Talán az idő múlása segít, s az az "egy szó", ami a kulcs, is elhangzik.
Gratulálok a vershez!
Üdvözlettel: Zsóka
Hangám!
Egyszer minden lakat kinyílik! Így vagy úgy, de kinyílik…Még akkor is, ha félünk attól, hogy édes szavak mögé bújnak a kulcsok néha…
Találó vers!
ölel
leslie
Köszönöm kedves antonius!
Kedves Zsóka, jól átlátod a verset, és köszönöm a gratulációdat!
lesie, kedves, valahogy az én lakatom kulcsát nem találja senki 🙂 de majd. Ölellek!
Hanga
Hanga, ebben a versedben ott érzem a visszafogott várakozást, kis haragot, kis szomorúságot, és ezt most nem lehet egy csokival elütni. Kedves a versed, de nem a tartalma, hanem a főszereplője, te magad miatt. A forma formabontó :-), a vers építésében nekem kifejezetten tetszett, ahogy megtörnek a gondolatok, és aztán kiterjednk, hogy újra összeszűkülhessenek dolguk végezetlenül. Én ezt éreztem végig, és nagyon tetszik, ahogyan az élet dolgairól fogalmazol.
aLéb
Kedves aLéb, nagyon megtisztelsz a véleményeddel, köszönöm!
És jól érzed 🙂
Hanga