Fejemben egymást vadul kergeti
sok kusza gondolat – már megint.
Nyugalomra hiába is vágyom,
soha nem teljesedhet be az álmom.
Kezemet imára ha kulcsolom,
furcsa hangok elnyomják fohászom.
Testem-lelkem áhítja a csöndet,
ám odakintről folyton bezörget
egy arctalan torzszülött, sötét árny,
s ököllel veri sajgó koponyám.
Felzavarja nyugovóra alig tért
elmém, és gondolataim ismét
száguldásba kezdenek. Ó bárcsak
legalább helyben toporognának!
Csöndet!
By Borostyán
4 hozzászólás
Kedves Borostyán! Nekem is ismerős állapotot írtál le kitünően. Miért érzem azt, hogy még jobb lenne, ha az ötödik sorban az "imára ha" szavakat felcserélnéd? (ha imára)
Ha hülyeséget írtam, kérlek ne haragudj. A szándékot tedd mérlegre.
Gratulálok. Wolf
Kedves Wolf!
Köszönöm javaslatodat. Mindkét megoldás helyes, a "ha imára" szórendet kicsit hagyományosnak, prózásnak találtam… Mivel én prózás vagyok, és ez sok versemen meg is látszott, mostanában próbálok szórendet változtatni, hátha ettől jobban hasonlítanak versekre az írásaim:)
Üdv: Borostyán
A" helybentoporgásból" én is jó vagyok.Viszont jók a képeid.Grt.z
Ez egy ördögi kör. Minél jobban le akarja valaki csillapítani a gondolatait, azok annál vadabbul törnek fel. Tetszik a versed.
Szeretettel: Rozália