Láttalak én kicsi lány, kicsi fény
átjártam a tested a lelkemmel.
Vártalak én, a magány szigetén
és telt az idő, mert nem pihen ő, csak játszik a szívemmel…
Messze a nyár, csak a tél szele jár
megsúgja fülembe, ha fáj a szíved.
És ami vár, itt száll jele már,
hogy ágyunk lesz egy éjjelen át a testmelegű szeretet…
2 hozzászólás
Szia Bálint!
Tetszik az ötlet, szép a kivitelezés, a rímek is dallamosan csengenek, de engedj meg nekem egy- két tanácsot/ kérdést. Az első versszak második sorát nem szokták szeretni a kritikusok, mert "elképzelhetetlen" a kifejezés, amit használtál. (Ezt csak azért mondom, mert sokszor estem én is ilyen hibába, de a "profik" mindig jól megmondják nekem a magukét ilyenkor.) 🙂
A kérdésem az lenne, hogy nem hagytál-e ki véletlenül egy vesszőt a második versszak harmadik sorában?
Gonoszkodásom ellenére tetszett, amit írtál.
Üdvözöl:
Réka
Köszönöm, hogy olvastál! Igen, az a vessző lemaradt:-) Az első vsz. második sorára visszatérve: igaz, hogy materialisták számára nehezen követhető (bár szerintem nem áll távol a valóságtól) , de amiben tényleg sántít a dolog az az, hogy a 'lelkemmel' helyett a 'szellememmel' lenne az igazi. A két dolog teljesen más, nem összekeverendő, de a versláb csak így jött ki…. Bevallom, nagyon élvezem a játszadozást a gyönyörű magyar szavakkal, s ez néha a jelentéstartalom kárára megy 🙂