Dalban mondom…

Dalban mondom el neked,
Mit szavakkal nem lehet.
Szívem Téged úgy szeret,
Hogy kimondani sem lehet!

Pedig tudom:

Elronthatom életem,
Ha rád várok szüntelen!
Félek, szíved nem szeret,
Lelkem mégis rád nevet.

Elmondom hát így neked,
Mindent felülmúl, a képzelet:

Álmodom, puha ajkad édes csókját,
Ölelő karjaid lágy béklyóját,
Vágyom ölelésed szerelemtől édes mámorát,
Bársonyos, édes hangod kéjes sóhaját.

Vágyom, lágyan simogató szép kezed,
Hogy boldogan csillogjon a két szemed.
Csókokkal borítanám be drága tested,
Amíg a szíved egész bele nem remeg.

Szürcsölném, ajkad édes csókját,
Innám izzó tested minden illatát,
Vágyom, hogy boldogságtól forrjon a levegő,
Buja tánctól gyűrődjön a lepedő…

Vad táncot járjon formás kebled,
Szívem, lelkem, eggyé forrjon veled.
Összecsókolnám, drága tested minden zegzugát,
Hogy éreznéd a szerelem minden mámorát!

Forró öledből lázasan szürcsölném a kéjt!
Oly szép lenne, szemedben látni a boldog fényt.
Lecsókolni róla, boldogságod édes nedűjét,
Gyógyírként szívemre szívni harmatos örömét!

Vadul dobog, zakatol szerető szívem,
Amíg, mindezt a drága sok csodát képzelem,
Hogy ábránd-e minden álmom,
Lesz-e végül boldogságom?

Szavadtól függ, én nem tudom!
Így hát remélek, és tovább álmodom.
Érzem, szívem még vágyón érted eped,
Nincs erőm, hogy mondjam: Ég veled!

Ezért hát, most újra, meg újra:
Dalban mondom el neked,
Mit szavakkal nem lehet.
Szívem téged úgy szeret,
Hogy kimondani sem lehet…

Hogy kimondani sem lehet…
Hogy kimondani sem lehet…
Hogy kimondani sem lehet…
Hogy kimondani sem lehet!