Törött nyakú darvak vagyunk,
Röptünkben szálltunk alá a fénynek.
Megnémult éles, zajos torkunk.
Melletünk döngnek a léptek,
Értünk emberek jöttek.
Új szebb dallal váltanak minket
De repülni így senki se fog,
Mi, büszke művészei a légnek
Kitaposott ösvényt hagyunk rátok.
Hangotokra némaság, átok.
Többet nem csapkod kecses szárny,
Ilyen nem lesz több e földön
Mi utánnunk jön: csak árny.
Léptetek döngjön, öljön,
Ami velünk múlt, többé nem jön.
6 hozzászólás
Nem vagyok biztos benne, hogy azt értem amit te akartál vele mondani. De nekem nagyon tetszik:
“Ami velünk múlt, többé nem jön.”
Ez a vers arról szól, hogy vesznek ki a mai világból a költők, és hogy lépnek a helyükbe más, értéktelenebb dolgok…
Köszönöm, hogy írtál!
Hát igen…
De talán annyi helyesbítést eszközölnék, hogy a költők sohasem fognak kiveszni a világból. Mióta beszél az ember, költészet is van.
Egyedül csak azoknak a száma kezd majdnem nullára fogyni, akiket érdekel a költészet.
De a vers akkor is jó. Nem tudom, hogy nem találtalak meg eddig…
Misi
Nekem egy az egyben lejött a mondanivalód… 🙂
És a hasonlatod, amivel éltél e versben…egyszerűen MŰVÉSZI…
Erőteljes és helyes, vagyis kifejező szóhasználat……
A címed megragadó, bár szerintem azért mert olyan titokzatosnak tűnik a “darvak” miatt…. 😛 🙂
Szóval nem hallnak ki a darvak, aíg léteznek e szavak!
Köszönöm, hogy írtatok, és remélem, hogy igazatok van. Ha más nem, mi itt vagyunk! 🙂
Üdv!
Nagyon szép vers, igazán. Minent magában foglal, és lehet, hogy elsőre mást éreztem ki belőle, mint amiről valójában szól, de szerintem a művészet pont attol szép, hogy minden embernek mást jelent, és mást tud adni. Egy vers senkinek sem jelentheti ugyan azt, mert mindenki más:)
Gratuálok!!