Debrecennek van egy vize,
hív a partja engemet.
Hortobágyra vágyik szívem,
máshová én nem megyek!
Ó te csodás magyar puszta,
szilaj lelkem szép hona.
Messze kéklik bércek orma,
ám nem megyek én oda!
A távlatok megigéznek,
rónán fut a nyári szél.
Mint ménesek nyargalása,
szabad szívekről mesél…
Meredélyén Kárpátoknak,
rabnak érzem lelkemet.
Délibábos Hortobágyra
vágyam szárnyán elmegyek!
Barna kislány vár epedve,
Tisza partján született.
csillag-szeme, piros arca
elvarázsolt engemet!
Néki örök rabja vagyok,
róna lesz a szép hazánk.
Kilenc lyukú hídon megyünk,
nagy boldogság vár reánk.
6 hozzászólás
Kedves Alberth!
Természetes báj lengedezi be soraidat:-), olzyan a versed, mint egy szép népdal.
Míves költeményedhez szeretettel gratulálok
mesako
nagyon eredeti merész és könnyedén gördülő, grat.
Kedves Mesako!
Örülök, hogy szereted a népies verseket és a magyar természeti képeket.
Köszönettel, mívesnek találtatván
Üdv.: Alberth
Petőfi : Alföld c. versét juttatták eszembe soraid…
Gratulálok…
Nagyon tetszett.
Üdv. Barna.
Kedves Miki!
A szabadság érzete a rónán, az alföldön mindig eredetibb. Merész szárnyalással repíti a lelket népies ihletet adván hozzá.
Üdv.: Alberth
Kedves Barna!
Bizony nekem is sokszor eszembe jutnak Petőfi sorai, ha az alföld gyönyörűséges tájain járhatok. Én sem tudok ilyenkor, csak valami hasonló kábulatba esni, mint nagy költőnk.
Köszönöm gratulációdat!