a decemberi éj,
csend ül a fázós világon,
surran a fény.
Megállt a pillanat – látom
az idő árnyát,
mindez egy végtelen álom:
libbenti szárnyát.
Gyűrt ágytakaróm ráncában
búvik a tegnap,
sejtelmes képzetek tükrében
csillan a holnap.
A reggel új világot vetít
az ablakomon túl,
habkönnyű fehér lepel virít
-kint már a tél az úr-
8 hozzászólás
Szia Évike!
Szép a vers, tetszik.Nálunk mára valóban "fehér lepel virít".
Szeretettel üdv:Vali
Szia Valikám 🙂
Nálunk még csak imitt-amott hullott pár pihe…
Csak működött a fantáziám :))
Nagyon szép téli vers.Bár kint még nincs fehér lepel alkotásod remek sugallattal jelzi,hogy
végül is telecske van.
Gratulálok!
Kedves gyogyo!
Köszönlek 🙂
Hű, de jó, hogy rátaláltam erre a versre 🙂 🙂 🙂 Olyan "hol volt, hol nem volt" stílusban vagyok jelen mostanság a Napvilágon, 🙂 és… most éppen a Te versedet akartam elolvasni, és nagyon örülök a döntésemnek! 🙂
Nagyon szép vers… jól esik elképzelni a havas tájat… a nyugalmat… meg azt az aprócska feszültséget is, amit olykor a dermesztő hideg kelt 🙂
Szeretettel: barackvirág
Szia barackvirág!
Örülök, ha tetszik – tudod 🙂
Köszönöm 🙂
Nagyon kedves ,szép vers ,igen tél van most igazábol ,a tegnap itt is havazott,üdv :Szekelyke
Kedves Székelyke!
Köszönöm a véleményt, és az olvasást 🙂
Szeretettel Éva