Hullt ránk a zápor,
pergett fejünkre,
végig arcunkon, megcsiklandozva orrunk,
csókolva szánk.
Végül megpihentek a kis álmok
nyakunkon, mellünkön
– némelyik pedig szőnyegként elénk a földre esett.
Szép volt az a délután.
A melegítő napsugarak,
az enyhe tavaszi szél
– és ők.
A cseppek, ahogy záporoztak ránk
szirom formájában
a hatalmas aranyeső bokrokról.