Sokat havazott az éjjel,
Most először az új télen.
Puha a hó, friss, tapadó,
Éppen hóembernek való.
Lányok, fiúk erre vártak,
Azonnal munkához láttak,
Havat szedtek, összegyúrták,
Addig –addig gurították,
Amig jó nagy lett a golyó,
Majdnem, mint egy égi bolygó!
Egy másik kupac lett a hasa,
Akárcsak egy törökbasa!
Feje, mint kerek telihold,
Szép kövér hóember volt.
Aztán seprűt kerítettek,
Neki seprűkezet tettek,
Gombot a hóbundájára,
Szénből szemet, az arcába,
Orrául egy fagyott murkot,
A fejére pléhkalapot.
Szájába dugtak egy pipát,
Hogy emberül érezze magát.
Szépen meg is keresztelték,
Demeternek elnevezték!
Majd bolondos hókedvükben,
Alig fértek a bőrükben,
Hemperegtek a friss hóban,
Soha se mulattak jobban.
2 hozzászólás
Mennyire jó lenne ismét gyereknek lenni 🙂 Kedves versike 🙂
Jaj, de megszerettem Demetert! Irtó aranyos vers! Gratulálok!:)