A szerelem az mi ad szárnyakat
A valóság pedig láncokat
A vihar, dúl, szakít és arat
S a jól eső fény megjutalmazza azt mi maradt
Így elpusztul a kényszer szülte álom
S igazából nem is bánom
Csak egy szó kell, hogy visszhangozzon számon
Melytől ég és föld zengett, s lelkemben
Meleget teremtett
Ég a tűz mit nem érhet eső, hó
Míg éneklik a madarak
A szellő suttogja némán
Úgy hiányzol, szeretlek Diám!
2 hozzászólás
Szép szerelmes vers, bár mintha beletőrődést is sugallna.
Üdv.: Zagyvapart.
Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés: az döntés, ítélet és ígéret.