Karmok nyúlnak a vándor után
Egy lerombolt város kövei közül,
Lelke árnyai falatoznak lustán
A véres csata emlékei körül.
Beteges kacaj hangzik szájából,
Őrület simogatja lelkének morzsáit,
Lassan fuldokol a pillanatnyi hálától,
Mely szétoszlik vérengző hordáin.
A hadsereg üvöltése csontig hatol,
S lassan széttöri azt darabokra,
A tömeg újra friss vér után szimatol
Elmerülve még több hatalomban.
A vezér seregét végül porrá őrli,
Már beteljesült bosszúálló álma,
Elkárhozott lelkeit tovább őrzi
Egy végső, pokoli csatára várva.
Kísértetként bolyong a Megvetett,
Álmait a valóság börtönébe zárja,
S neki már a fény is csak a beteges
Sötétség gyenge, rozsdamarta lánca.