Pocsolyák tükrében láttam az arcom,
De néha megölelt pár darab karton-
Lap képű ember. Kelj fel! Mormogták
Szüntelen.
A tehetetlenségnek nevezett vékony Téboj Úr, nagy úr.
Néhol vadul, majd lassúl, mígnem elszakad az.
Az utolsó húr is.
Így nyomja rá bélyegét, létünk kormosképű kéményseprője,
Éter-csecsemőkre és az életnek nevezett
Penész-bölcsőre.
2 hozzászólás
Hát, van egy hangulata mit ne mondjak!
Nekem bejön
Köszi András! Furcsa volt ezt leírni…még soha nem írtam ezt, lévén, pláne, hogy én is András vagyok. Kellemes ünnepeket. Szervusz!